A mai nap teljesen jól indult: habár a jetlag ismét kipattintotta a szememet hajnali 3:21-kor, végül aránylag könnyű volt az ébredés. (Kivéve az egyik útitársunknak, aki az ébresztőre úgy pattant fel, mint akibe áramot vezettek, utána visszadőlt és még kb egy negyedórán keresztül nem volt kontaktusba vonható.. :))
Reggeli után ismét kocsiba ültünk (tökéletesen ugyan az játszódott le, mint tegnap: 3 percet késünk, kocsi ott áll, sofőr sehol, 8 perc várakozás, vissza szólni a recepcióra, s amint visszajövünk, már ott vár minket mosolyogva az autó mellett a sofőr- “sorryformybadenglish”) majd indulás az első állomásunkra, a Nungnung vízeséshez.
Az egyik nagyon szép “hidden gem” ez a zuhatag, nem is voltak sokan - ebbe mondjuk belejátszhat a tény, hogy 472 db lépcsőfokot kell mászni hozzá (igen, visszafelé leszámoltuk:)) Szépséges sziklák, élettől pezsgő dzsungel, pici szivárványok a sűrű párában, amitől fel perc alatt lettünk teljesen vizesek, de ez a legkevésbé se zavart senkit. Hihetetlen aurája volt a helynek.. Készítettünk jópár fotót, utána leültünk az egyik sziklára beszélgetni és picit alaposabban magunkba szívni ennek a különleges kis ékszerdoboznak a hangulatát, majd elindultunk vissza a kocsihoz.
A második megállónk egy tóparti templom volt, az Ulun Danu. Erről sok érdekeset nem tudok írni, csinos hely, aminek fokozta a különlegességét a felhős-picit ködös időjárás, aminek köszönhetően a tavat környező hegyek teteje sejtelmes, szürkéskék homályba veszett.
Ezután megebédeltünk, majd elindultunk a mai utolsó állomásunkhoz, a Tanah Lot szentélyhez. Ez a tenger partján fekvő szépséges templom, ahonnan kiválóan lehet naplementét nézni. A sziklákon a hullámverésben készült egy-két díjnyertes fotó, és nem is sikerült szárazon távozni - a körülöttünk levő turisták legnagyobb örömére.:D Ha ide készülsz, érdemes amúgy utánanézni az apály-dagály váltakozásának, mert a szentély bizonyos részei nem feltétlen megközelíthetőek, amikor magasabb a vízállás.
A szentélyhez menet volt még amúgy egy vicces dolog: egyszer csak leálltunk egy random faluban, Szoriformájbedinglis kiszállt, hogy van egy kis dolga, majd beszállt helyette a bátyja - aki amúgy a tulaja a szállásunknak, a recepcióról ismerjük - és közölte, hogy a tesójának dolga akadt, így ő visz minket tovább. Neki már egész korrekt az angolja, szóval is tartott minket egész úton.:) Természetesen ma is alaposan sikerült kifáradni, így az este már nem terveztünk különösebb kalandot.
A nap külön öröme volt számomra, hogy megérkezett a készülékem kártyafüggetlenítését igazoló SMS - az ugyanis nem jutott eszembe otthon, hogy a telefonba nem fog belemenni az indonéz SIM-kártya, tehát két útitársammal ellentétben nem is tudtam venni a reptéren, így két napja wifin élek, vagy tőlük kuncsorgok mobilnetet - de úgy tűnik, ennek végre vége. :) Mint kiderült, nem is jártam rosszul, mert Ubudban jópár helyen lehet kártyát vásárolni, adott esetben harmad áron, mint ahogy a reptéren adják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
