Hellyel-közel: Kalandjaink határon innen és túl

Azt hiszem, a negyedik San Francisco-i napunk reggelén, amikor az egykori Sutro fürdőkomplexum romjai fölött elmerengtem a Golden Gate híd kivételesen nem ködbe burkolózó távoli pillérjein, akkor éreztem, hogy végérvényesen szerelembe estem ezzel a várossal. Ez az érzés bizony azóta is kitart, ahogy azt Tony Bennet is énekelte egykor, bizony én a szívemet San Francisco-ban hagytam…

Golden Gate híd és a San Francisco-i öböl 

A napot a  sósvizű fürdőkomplexum romjainál kezdtük. San Francisco egykori polgármestere, Adolph Sutro 1894-ben egy üveg tetejű, 6 sósvizű és 1 édesvizű medencével rendelkező fürdőt hozott létre itt a Csendes-óceán partján. A medencéket az óceán árapálya táplálta, viszont különböző hőmérsékletűre fűtötték őket, hogy mindenki élvezhesse. Sutro víziója lenyűgöző volt, a fürdőt eredendően a munkásosztálynak szánta, ezért alacsonyan tartotta az árakat. Közvetlen vasúti megálló is volt, hogy az emberek könnyen eljuthassanak ide. A maga korában a világ legnagyobb beltéri uszodája volt. Sajnos ennek ellenére se volt nyereséges, 1967-ben végül a lebontása mellett döntöttek. Még abban az évben a bontás közben, különös körülmények között le is égett, a nyomok később gyújtogatásra utaltak. Eredetileg lakóépületeket terveztek a helyére, ám ezek szerencsére soha nem épültek fel.

Sutro sósvizű fürdőkomplexum romjai

Sutro Bath 1896 (Forrás: Wikipedia)

A romok megtekintése csak az egyik oka volt annak, hogy ezt a reggelt itt a félsziget északnyugati csücskében az úgynevezett Lands End parkban kezdtük. Még az utazás tervezésekor találtam egy blogbejegyzést egy szuper túraútvonalról, ami az óceán partján halad egészen a Golden Gate hídig, csodásabbnál csodásabb képet festve a világ egyik legismertebb szimbólumáról és a San Francisco-i öbölről. A park közvetlenül a Csendes-óceánnal határos, úgyhogy elég vad hullámok ostromolják a partját. Egyszerűen lenyűgöző látvány volt az egész a reggeli szikrázó napsütésben, pedig még el sem indultunk magán az úton. :)  Itt láttunk egyébként másodszor delfineket is a vízben (első alkalommal még San Diego partjainál sikerült lencsevégre kapni őket).

A Csendes-óceán partja, ez a látvány megunhatatlan :)

A Csendes-óceán partja

Csodaszép napsütéses idő, San Francisco-i öböl

A körülbelül 12-13 kilométeresre tervezett sétánk gyönyörű partszakaszokon, homokos strandokon és a part menti örökzöld mediterrán erdőkön keresztül vezetett rengeteg csodaszép kilátópontot érintve. Nem szűkölködött azonban szintemelkedésben sem. Biztosak lehettünk benne, hogy ahányszor lefelé visz az út közel a vízhez, az néhány száz méter után komoly kaptatót vagy kiadós lépcsőzést jelent majd számunkra. Az itteni időjárás velejárója, hogy annak ellenére, hogy én jórészt pulóverben voltam a hűvös délelőtti idő miatt, mégis sikerült szénné égnem a napom.

Túra útvonal a part mentén a Golden Gate híd felé

Túra útvonal a part mentén a Golden Gate híd felé

Túra útvonal a part mentén a Golden Gate híd felé

Mondom, a szintkülönbség azért akadt bőven az út során :)

Már innen is lenyűgöző a kilátás a hídra

A part menti ösvény legérdekesebb része egyértelműen Eduardo Aguilera 2004-ben épített rejtett labirintusa volt. Az ilyen típusú labirintusokat elsősorban a belső béke megtalálására, az elme megtisztítására, egyfajta meditatív állapot elérésére tervezték. A labirintus tudniillik nem útvesztő, nincsenek benne megtévesztő tévutak, zsákutcák, nem próbálja meg próbára tenni a problémamegoldó képességünket. A labirintus egyetlen kanyargós úttal rendelkező forma, zsákutcák és trükkös tévutak nélkül. Az amerikai őslakos hopi indiánok a mai napig labirintusokkal szimbolizálják azt az utat, melyet be kell járnia az embernek élete során.  

Titkos labirintus az óceán parton (drón felvétel)

Titkos labirintus az óceán parton (drón felvétel)

Nagyjából 3 óra alatt el is érkeztünk a mai nap fő attrakciójához a Golden Gate hídhoz. Nem véletlenül hagytuk ezt a látogatást a negyedik San Francisco-i napunkra. Először is szerettük volna tiszta időben megcsodálni, amikor nem burkolódzik teljesen ködbe az öböl. Másodszor pedig szerettünk volna egy kis időt hagyni magunknak, felvenni a város ritmusát, szerettük volna más szemszögből is látni (ezért is volt részben ez a kis felvezető túra előtte), nem csak oda hajtani autóval egy kellemes kis kilátóponthoz és lőni néhány jó képet.

Golden Gate híd

A hidat 1933 januárjában kezdték építeni, miután az 1800-as években a Kalifornián végig futó aranyláz nyomán San Francisco is rohamos fejlődésnek indult. A városvezetés úgy gondolta, a térség fejlődését elősegítené, ha meghódítanák az úgynevezett Golden Gate (az-az Aranykapu) névre keresztelt szoros túloldalát is és összekötnék a várost a szemben lévő Marin megyével.  Az építkezés során a legnagyobb akadályt a természet szolgáltatta, mely a szorost 1270 méter szélesre és helyenként 150 méter mélyre alkotta meg és hatalmas árapály-szintkülönbséggel, örvényekkel, valamint gyakran szinte áthatolhatatlan köddel sújtotta. A munkálatok végül a mérnökök fáradhatatlan munkájának és a Bank of America nagylelkűségének köszönhetően (aki átvállalta az építkezés teljes költségét), 1933. január 5-én megkezdődhettek, az anyagi stabilitásnak hála pedig alig több mint négy évvel később, 1937 áprilisában eredményesen be is fejeződtek.

Golden Gate híd

Maga a híd elképesztő méretekkel rendelkezik, látványa már fényképről is szédítő, nemhogy így közvetlen közelről. A szélessége 27,43 méter, a teljes hossza 2737 méter, magassága pedig 227 méter a víztől a torony tetejéig. A két óriási torony közt feszülő kábel egyenként 11 000 tonnás, átmérőjük mintegy 90 cm. Igen masszív építmény, az időjárási viszontagságokat, az erős, akár 150 km/órás szelet és a földrengéseket, köztük az 1989-es 6,9-es erősségű rengést is megingathatatlanul kiállta. A hídon a hatsávos autóút mellett gyalogos- és kerékpárút is van, naponta több, mint százezer autó halad át rajta és körülbelül kétszáz embernek ad munkát az üzemeltetése, karbantartása. Biztos másokban is felmerül a kérdés, hogy most akkor ez a híd milyen színű igazából? Nevével ellentétben a híd nem aranyszínű, hiszen a Golden Gate a szoros neve, amelyen átível. Hivatalosan a repülőgépiparban használt International Orange színben pompázik, ami egy mélyebb vöröses árnyalat. Így jóval figyelemfelkeltőbb az erre haladó repülőgépek számára a gyakran ködbe burkolódzó San Franciscó-i öbölben.

A híd sajnos az egyik legnépszerűbb helyszín azok körében is, akik el akarják dobni maguktól az életet.  Legalább 1200-an vetettek itt véget életüknek a mai napig, és átlagosan kéthetente újabb öngyilkossági kísérlet történik. Aki leveti magát a hídról, négy másodpercnyi zuhanás után 120 km/órás sebességgel csapódik a vízbe; ha ezt esetleg mégis túléli, akkor kihűlés vagy fulladás okozza halálát.

A délután további részét a Presidio Parkban, Golden Gate hídhoz tartozó természetvédelmi területen töltöttük el. A Presidio egyébként egy volt katonai bázis területe. A 18. század óta működött ezen a helyen többek között kiképzőközpont és katonai kórház amíg 1994-ben le nem szerelték és nem lett belőle Nemzeti Park. Ezzel éles ellentétben áll, hogy a Presidio ma már kétségtelenül San Francisco legzöldebb része, erdős területek, több kilométernyi túraútvonal, golfpályák, homokos strandok, múzeumok találhatók itt. Ez a hely ad otthont többek között a Walt Disney Családi Múzeumnak, a Lucasfilm központjának és az 1915-ös világkiállításra épült Palace of Fine Arts-nak is.

San Francisco látképe a Presidio Parkból

A hídtól gyalog vágtunk át a hatalmas parkon, mert mindenképpen szerettük volna elkötelezett Star Wars rajongókként közelebbről is megnézni a Lucasfilm központja előtt felállított híres életnagyságú Yoda szökőkutat. A Lucasfilm 2005-ben költözött jelenlegi helyére a San Francisco-i Letterman Digital Arts Centerbe. George Lucas olyannyira fontosnak tartja a kreatív és inspiráló munkakörnyezetet, hogy magát a központot is gyakorlatilag egy filmes ereklyemúzeumnak rendezte be. Bár mi csak az előcsarnokba néztünk be az idő szűke miatt, már az is felért egy fél stúdió látogatással. Nem elég, hogy a bejárat előtt Yoda mester szobra díszeleg a szökőkúton, az előcsarnokban mindjárt Darth Vaderrel fotózkodhatunk, a portánál pedig mindenki a karbonit tömbbe fagyott Han Solo mellett megy el. A könyvespolcokban elhelyezett vitrinekben a két Star Wars-trilógia fénykardjai sorakoznak és megcsodálhatjuk az eredeti TIE Fighter-makettet is, amit a Jedi visszatérben használtak a trükkfelvételekhez. Hangsúlyozom, hogy mi fel sem mentünk az emeltre… Pedig állítólag bőven akad még ott látnivaló a Szellemirtók, Indiana Jones és a Jurassic Park filmekből is.

Életnagyságú Yoda szökőkút a Lucasfilm központja előtt

Innen még gyalog mentünk át a Palace of Fine Arts-hoz, amely a Presidio park szélén található 1915-ös megépülése óta, (már nem is számolom a mai kilométereket a lábunkba). Az épület együttest az akkori expóra húzták fel és mostanra kedvelt turista célponttá vált.  1965-ben aztán felújították a járdákat és a mesterséges lagúnát, valamint 2009-ben földrengésbiztossá alakították.

Palace of Fine Arts

Palace of Fine Arts

A naplementét már a Ghirardelli csokoládégyár előtti partszakaszon vártuk meg, egy hatalmas csokoládés-cseresznyés fagylalttal megünnepelve a mai napi teljesítményünket. A céget 1852-ben San Francisco-ban alapította az olasz cukrászmester Domenico Ghirardelli. Több, mint 160 éves folyamatos működésével pedig kiérdemelte Amerika legrégebbi csokoládégyárának a címét. Úgyis mondhatnám ez a csokoládé az amerikai csokoládék Harley Davidson-ja. Persze a városnak ez a része ma már nem csak a csokoládégyárat jelenti, hanem azt a kis bevásárlóközpontot és az itt kialakított kávézókat, éttermeket is, amit az egykori gyár épületéből alakítottak ki. A Ghirardelli Chocolate Company jelenleg a Lindt svájci csokoládégyár tulajdona.

A megérdemelt Ghirardelli fagyi

Ghirardelli csokoládégyár épülete

Ghirardelli square

Naplementére várva :)