A következő San Francisco-i napunk abszolút fénypontja a világ leghíresebb börtönszigete volt, ahol Amerika legveszélyesebb bűnözőit tartották egészen az 1963-as bezárásáig. Az Alcatraz sziget, vagy ahogyan sokan ismerik, a Szikla, emellett szolgált már erődként, világítótoronyként, katonai támaszpontként, ma viszont múzeum és történelmi emlékhely. De, ami igazán híressé tette, hogy innen bizony állítólag senki sem tudott megszökni.
Alcatraz börtönsziget a San Francisco-i öbölben
Mivel csak délutánra szólt a jegyünk az Alcatrazba, ezért egy gyors reggeli után az első utunk a híres Cable Car múzeumba vezetett. San Franciscoban található ugyanis a világ utolsó klasszikus kábelvontatású közúti villamoshálózata, ami a mai napig több, mint 7 millió utast szállít és a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciója. A város földrajzi adottságai elég korán kikényszerítették a lóvasútnál komolyabb tömegközlekedési megoldásokat. Az első kábelvontatású villamos 1873-ban indult el. A technológia nem sokat változott azóta: a villamos vezetője egy speciális kar segítségével ragadja meg a sínek közötti vályúban folyamatosan mozgó drótkötelet, és ezzel lendíti mozgásba a járművet. Ennek a tevékenységnek a neve az angolban grip szó, a kábelvontatású villamos vezetőjére így igen hamar ráragadt a mai napig használatos gripman kifejezés. Az egyik eredeti kocsit máig őrizik a cable car történetét bemutató múzeum gyűjteményében. Az új találmányban hamar fantáziát látott minden városlakó, így 1890-re huszonhárom vonalból álló hálózat épült ki San Francisco dombjain. 1877-ben olyan technikai újítást vezettek be, ami lehetővé tette az egymást keresztező kábelvillamos-vonalak létesítését is. A cable car felívelő pályája ezután sajnos hamar megtört, a technika fejlődése ugyanis a kötélvasutat is éppen úgy elsodorta, mint korábban a kötélvasút a lóvasutat. Bár 1890-ben már 23 vonal szolgálta az utazókat, alig két évvel később megérkezett a város első igazi villamosa és a cable car mindjárt ugyanolyan lassúnak és korszerűtlennek tűnt, mint lovak által húzott elődje. Sajnos a sors sem volt túl kegyes a cable car-okkal, 1906. április 18-án hajnalban egy pusztító földrengés rázta meg San Francisco-t, mely az utána következő tűzvésszel karöltve rommá változtatta az egész várost. Ha pedig már mindent újjá kellett építeni, természetesen villamosként születtek újjá a kötélvontatású vonalak is. Természetesen kivételek azért mindig akadnak, a folytatásban hamar kialakult a ma is meglévő három vonal. 1947-ben kettőt megpróbáltak belőle bezárni, de civil aktivisták elérték, hogy népszavazással döntsenek a kérdésben. Ez persze a cable car megmaradását támogatók fölényes győzelmét hozta. :) Azóta persze a kocsik San Francisco védjegyévé és a turisták kedvenceivé váltak.
Cable Car
Cable Car
Cable Car Museum
Még egy pár szót a működéséről: a rendszer lelke a drótkötél megfogására szolgáló szerkezet (a grip), illetve az ezt kezelő gripman, azaz a járművezető. A grip a pálya középvonalában található vályúba nyúlik le, ahol a 3 centiméter átmérőjű drótkötél folyamatosan, 15,3 kilométer/órás sebességgel mozog. A kábeleket mozgásban tartó gépház a Mason Street-en található kocsiszínben üzemel, és múzeumként látogatható a nagyközönség számára is. A személyzet másik tagja a conductor, azaz jegyvizsgáló, aki az utasok jegyének ellenőrzésén túl két további fontos feladatot lát el: lejtős pályarészeken kezeli a kocsik végében elhelyezett kéziféket, és figyel a kocsi oldalán csimpaszkodó utasok testi épségére. Ez az egyetlen olyan tömegközlekedési jármű, amiről engedélyezett kilógva utazni.
Nem olyan messze található innen az úgynevezett Dragon Gate (Sárkány Kapu), bejárat a kínai negyedbe. Vitatkozhatnánk, hogy a New York-i vagy a San Francisco-i kínai negyed nagyobb-e, népességüket tekintve közel azonosak, kb. 100 000 fő. Tény viszont, hogy az 1848-ban alapított San Francisco-i kínai negyed a legrégebbi az észak-amerikai kontinensen. A különleges hangulat mellett, amiért ma ide látogattunk az nem más, mint a negyed legizgalmasabb látnivalója, az 1962-ben alapított Golden Gate szerencsesütigyár. Az apró kis gyár, ahol az üzlet bejárata nem is sejteti, hogy bent milyen izgalmas tevékenység folyik és ahol a mai napig bizony kézzel készítik a szerencsesütiket. :) A folyékony tésztát a sütőformába töltik, majd forrón egy vasrúd segítségével félbe hajtják, beleteszik az üzenetet, azt az üzenetet, amit olyan hatalmas lelkesedéssel vár mindenki, majd két végüknél összehúzzák és a fém formában hagyják kihűlni. Egyébként remélem nem lombozok le nagyon senkit, de a szerencsesüti eredetileg nem is kínai találmány, egy japán származású amerikai úriember alkotta meg itt San Francisco-ban.
Golden Gate szerencsesütigyár
Golden Gate szerencsesütigyár
Kínai horoszkóp: 2019 a disznó éve (San Francisco kínai negyed)
Ha ennyi nem lett volna elég a dimbes-dombos utcákból erre a délelőttre, úgy gondoltuk belefér még a Szikla előtt, hogy felmásszunk szigorúan gyalog persze a Telegraph Hill tetején tornyosuló, 64 méter magas Coit Tower-hez. Az épület Lillie Hitchcock Coit, a helyi tűzoltók pártfogójának hagyatékaként épült a környék látványosabbá tételére. A hölgyről érdemes tudni, hogy a saját korában igen különcnek számított nadrágban járása, kártyajáték-szeretete és szivarozása miatt, valamint már 15 évesen beállt és segített az önkéntes tűzoltóknak. Az art deco stílusú betontorony helyi városi legenda szerint ennélfogva egy tűzoltótömlő végét szimbolizálja. Mindenesetre tagadhatatlan, hogy innen a legpazarabb a kilátás a városra!
San Francisco dimbes-dombos utcái
Mondom, akad itt lejtésszög :)
Örök szerelem :)
Dimbes-dombos
Coit Tower San Francisco
A túra az Alcatraz-börtönszigetre a 33-as kikötőből indul, ami szintén a Fisherman's Wharf városrészben található. Az Alcatraz egy kis sziget a San Francisco-öböl közepén, körülbelül 2 kilométerre a partoktól. A San Francisco partjait felfedező spanyol hajós Juan Manuel de Ayala, 1775 -ben lépett először Alcatraz szigetére, melyet az itt élő gazdag madárkolóniák nyomán Pelikán-szigetnek, azaz spanyolul los Isla de los Alcatraces-nek keresztelt el. Így lett először a Spanyol Birodalom része, majd Mexikóhoz került egészen 1848. május 19-ig, amikor az amerikai-mexikói háború után Kaliforniával együtt az USA fennhatósága alá került. 1846-ban, még mexikói fennhatóság alatt, itt épült a Csendes-óceán nyugati partján az első világítótorony. Már amerikai kézben 1853 és 1861 közt erődként működött, ám a kaliforniai hadvezetés felismerte, hogy a szigetről elzártsága miatt szinte lehetetlen a szökés, tehát ideális börtönné alakítható. Végül 1934. január 1-jén az Igazságügyi Minisztérium átvette az intézmény kezelését, az szövetségi büntetés-végrehajtási intézetté alakult. A 32 legproblémásabb katonai fogoly az újonnan alakult börtön első rabjaiként a szigeten maradt. Ide azokat a bűnözőket hozták, akikkel más intézményekben már probléma volt, egy bíró sem küldhette őket közvetlenül ide. Emiatt emlegették úgy is, mint börtönt a börtönben. A Szikla legendájának kialakulásában nem kis szerepe volt az itt fogva tartott hírhedt bűnözőknek. A legismertebb közülük vitathatatlanul Al Capone és George R. Kelly volt. A börtön 29 éves működése alatt 14 szökési kísérlet történt, melyekben 36-an vettek részt, ebből 23-at elfogtak, 6-ot lelőttek, 2 pedig megfulladt. Valószínűleg az ismeretlen sorsú maradék 5 rab is hullámsírban végezte. Egy legenda szerint a szigetet körülvevő öblöt benépesítő cápák miatt innen lehetetlen volt megszökni. De ez nem igaz: a Szikla környéki vizekben ugyanis csak közepes termetű, dögevő cápák élnek, amelyek nem veszélyesek emberre. Sokkal veszélyesebb az örvénylő, kiszámíthatatlan és hideg víz. Hivatalosan mindössze két ember ért partot: az egyik egy szállítóhajó fedélzetén, a másik pedig az öböl átúszása után, ám őket azonnal elfogták a hatóságok.
Hajóval az Alcatraz szigetre
Alcatraz
Világítótorony az Alcatraz szigeten
Cellák
Az intézmény bezárását Robert Kennedy főügyész rendelte el 1963-ban, amelyet a magas fenntartási és üzemeltetési költségekkel indokolt. (Alcatrazban 10 dollár volt egy elítélt napi költsége, míg Atlantában 3 dollár) A döntésében szerepet játszott az is, hogy a létesítmény elavult, a várható felújítási költségek helyett jobban megérte egy újabb börtönt felépíteni.1963. március 23-án hagyták el az utolsó rabok a szigetet. Hat évvel a börtön bezárása után egy Mohawk Richard Oakes vezette, száz indiánból álló csoport foglalta el a szigetet 1969 novemberében. Az 1868-as Fort Laramie-egyezményre hivatkoztak, amely az elhagyott, szabad szövetségi földterületetek tulajdonba vételét engedélyezte az amerikai őslakosság számára. 24 dollár értékben üveggyöngyöket és egy piros ruhát kapott volna a kormányzat a szigetért cserébe, ugyanazt az árat, amelyet állítólag a holland telepesek 1626-ban Manhattanért fizettek. Végül tizennyolc hónapig tartó viaskodás után az FBI kitessékelte a szigetről az őslakosokat. 1972-ben aztán létrehozták a 75 000 hektáros Golden Gate National Recreation Area-t, melynek az egykoron hírhedt börtönsziget is része lett különleges természeti és történelmi értékeire való tekintettel.
San Francisco látképe a szigetről
Messziről úgy tűnhet, mint egy kopár, élettelen szikla. Ám a sziget tele van élettel, számos ritka növényfajnak ad otthont (agávé, fukszia, eukaliptusz stb.) és kiváló fészkelési lehetőséget biztosít sok madárfajnak. Több ezer tengeri madár (kormorán, sirály, alka stb.) él a szigeten működő madárrezervátumban. A sziget egyes részeit szeptembertől februárig lezárják a látogatók elől, hogy a költési időszak zavartalan lehessen.
Sirály fészkel az Alcatraz szigeten
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
