A nap első felét a San Diego északi részén található Torrey Pines State Natural Reserve természetvédelmi területen töltöttük el. Tudjátok, San Diego nem olyan város, ami a hatalmas erdős területeiről lenne ismert… és éppen ez teszi Torrey Pines-t ilyen különlegessé. Ugyanis csak itt él a veszélyeztett Torrey fenyő, ami a legritkább fenyő az Egyesült Államokban. Ezen a dél-kaliforniai területen kívül csak a brit fennhatóság alá tartozó Channel-szigeteken található meg.
A magas sziklákon végigfutó ösvényeken, melyek az óceán partot körbe ölelik, lélegzetelállító kilátást, színes vadvirágokat és elképesztő sziklaformációkat találunk. Néha pedig a távolban felbukkan egy-egy csapat delfin is. :) Érdemes ide is viszonylag korán érkezni, mert ahonnan a túra útvonalak elindulnak, ott eléggé szűkre szabták a parkolók számát. (Egyébként van egy hatalmas parkoló lent az óceánparton). Körülbelül 3-4 órát túráztunk a bámulatos sziklás-homokos, többségében part menti ösvényeken. A parkolóban 1-2 ranger segít eligazodni a különböző útvonalak között; ezt egyébként nagyon kedvelem az amerikai természetvédelmi területeken. Nagyon sok ranger nyugdíjas, tehát nem főállásban csak önkéntesként dolgozik. Rajtuk látszik igazán, mennyire szeretik, amit csinálnak és mekkora örömmel és lelkesedéssel próbálják átadni a tudásukat a turistáknak.
Innen átautóztunk a La Jolla negyedbe, ahol Dél-Kalifornia egyik legszebb partszakasza található. A La Jolla Cove táblát követve jutunk el a strandokhoz, ahol gyönyörű kristálytiszta a víz, és - nagy meglepetést ezzel biztosan nem okozunk senkinek - gyönyörű a kilátás az óceánra. A part menti sziklákon a strandolók közvetlen közelében pedig oroszlánfókák sütkéreznek. :) La Jolla egyébként San Diego gazdag negyede, olyan pazar villák magasodnak a sziklák tetején, hogy csak tátottuk a szánkat és kapkodtuk a fejünket útközben.
A nap második felét a Old Town San Diego State Historic Parkban töltöttük el, ami amolyan skanzenként működik, csak annál jóval színesebb és hangosabb. Szinte vibrál ez a negyed, mintha állandó fesztivál lenne. Azt mondják, ez Kalifornia igazi bölcsője. A történelmi park az 1821-1872 közötti Amerikát mutatja be, ahol régi, még a spanyol-mexikói időszakból származó házak és a korai amerikai korszakból eredő viktoriánus építmények találhatóak vegyesen, aminek a többsége most múzeumként és étteremként funkcionál. Az egyik ilyen múzeum az 1860-ban épült San Diego Union Museum, amelyben a város első újságjának szerkesztősége és nyomdája működött. A Historic Parkban helyezkedik el továbbá Dél-Kalifornia első tégla épülete, a Whaley House, amely 1856-ban készült és volt már kocsma, vendégfogadó, színház, de ma a régi bútorok múzeuma és nem mellesleg hivatalosan is szellemjárta ház.
Az 1774-ben épült Mission Basilica San Diego de Alcala Kalifornia első temploma, aminek az épségét a múlt század elején rengeteg földrengés veszélyeztette, de gyönyörűen újjáépítették. De található itt temető is, ahol még olyan korai sírfeliratokat csodálhatunk meg, hogy "itt nyugszik ’X’, mert ’Y’ ezért és ezért lelőtte". Tiszta vadnyugat, hát nem?! :)
1846-ban húzták fel itt először az amerikai zászlót, ez Kit Carson nevéhez fűződik, és természetesen a nemzeti lobogó azóta is éke a negyednek. Magyar vonatkozást is találtunk: a város első seriffje egy magyar úr, Haraszthy Ágoston földbirtokos volt, aki amúgy a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója. Miután keresztül-kasul bejártuk az Óvárost végül megpihentünk az egyik autentikus teraszos mexikói étteremben és enchilada-t, tamales-t és rengeteg taco-t ettünk. Desszertnek pedig hatalmas jeges margartitát ittunk. Az estét pedig egy szuper mexikói koncerttel zártuk, ami a nyári fieszta programsorozat részeként került megrendezésre, ahol az énekes mellett igazi mariachi zenekar húzta a talpalávalót, a helyiek pedig egész este táncoltak és énekeltek... Még most is libabőrös lesz a karom, ha visszagondolok ezekre a balzsamos nyári estékre, a színpompás dekorációra és az utánozhatatlan fieszta hangulatra… Azt hiszem egy csipet igazi Mexikó egyszer mindenkinek kell az életben. :)
Apró fun fact a nap végére: amikor a zenekar szünetet tartott az énekes bemondta, hogy 15 perc… de! MEXIKÓI 15 perc. Azt hiszem ez mindent elmond a mexikóiakra annyira jellemző nyugodt, derűs mentalitásról.
Az estét a szálloda vendégek számára fenntartott mosodájában fejeztük be. Erről mindenképpen szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot. Egy ilyen hosszú útra alaposan fel kell készülni, főleg, ha többféle lokális klímazónát is szeretnénk érinteni az út során. Értelemszerűen nem hoz magával az ember három hétre való ruhát…, de nem is érdemes, hiszen Amerikában nagy kultúrája van a nálunk még nem annyira elterjedt önkiszolgáló mosodák használatának. Egy mosás általában 1,25-2,5 dollárba kerül. A gépek - mint majdnem minden pénzbedobós automata az USA-ban - 25 centes érmékkel működnek. Hogy ne egyesével kelljen bedobálni őket, egyszerűen egy érmetartóval rendelkező sínre kell tenni mindet, majd egy mozdulattal betolni a gép belsejébe. Mosószert és öblítőt is lehet vásárolni igazán cuki, egy mosáshoz való méretben, szintén egy 25 centesekkel működő automatából. Maga a mosás a szárítással együtt nagyjából másfél órát vesz igénybe. San Diegoban nem volt szerencsénk, mert a szálloda 2 darab mosó- és 2 darab szárítógépéből álló apparátusát egy nagyon sok tagú orosz család stoppolta egész este. Magával a mosással még azt mondom, hogy viszonylag gyorsan végeztek, bár az egyik gépet sikerült annyira megtömniük, hogy az a mosás közben többször is leállt. De, amikor megláttam, hogy legalább 10 hatalmas strandtörölközőt, melegítőt stb. igyekeznek betuszkolni a szárítógépbe…akkor már éreztem, hogy bizony-bizony ma sokáig itt leszünk. Nagyon ragaszkodhatnak a saját törölközőikhez, ha ilyen messzire is magukkal hozták az összeset. Igaz, hogy ezek a gépek általában véve sokkal nagyobbak, mint amiket mi a háztartásban használunk, de azért nem bírnak varázserővel. Úgy nagyjából a harmadik 30 perces szárító program végén szerintem ők is rájöttek, hogy dobálhatják a pénzt reggelig a gépekbe nem fogja tudni a betuszkolt hatalmas törölközőket megszárítani. (Természetesen mind a két szárítógépbe nagyon figyelmesen és udvariasan beköltöztek.) Később megegyeztek abban, hogy ezek a gépek igazából nem is működnek rendesen és elvonultak. Nagyjából hajnali 1 magasságában aztán mi is végeztünk, halleluja!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
