Jó korán indult a napunk, 5:30-kor keltünk (leírni még mindig borzasztó, de már egészen kezdjük megszokni).
A sofőr és 5 hajós pajtink már lent várt ránk, úgyhogy neki is indultunk a 2 napos kalandunknak a sziget belseje felé.
Az első megálló Flores legnagyobb rizsföldje volt. Az itteniek igen nagy része él ebből valamilyen módon, a rizstermesztés és eladás az egyik alap foglalkozás. Amúgy nagyon jó azt látni, hogy gyenge, lesoványodott helyit nem nagyon látsz, inkább erős, egészséges fiatalokat, akik nem vetik meg a munkát, és mindemellett végtelenül barátságosak, annak ellenére, hogy nem feltétlen élnek könnyű körülmények között.
Másodszorra is egy rizsföldön álltunk meg, ennek azonban az a különlegessége, hogy pókháló alakban terül el, a dombok tetejéről iszonyú menőn néz ki. A funkciója pedig az, hogy kívülről befelé elindulva a helyiek számára ez egyfajta közösségépítő foglalatosság, összeszedni a rizst: a teljes falu végigmegy először A, aztán B, aztán C rizsföldjén, a egymást segítve, közösen dolgoznak mindenhol. Ez egy nagyon szívet melengető hozzáállás szerintem. :)
A fehér bőrünkkel amúgy nagyon különlegesek vagyunk itt, több helyen állítottak meg már minket egy-egy fotóra. Itt Peti lett az ügyeletes sztár, megtalálta egy iskolás csoport és mindenki fotózkodni akart vele, alig bírt eljönni.:))
Ezt követően egy vízesés és egy tó megtekintése volt a program - nagyon szép volt mindkettő, de lehet, hogy Bali után már picit telítődtünk ebből a műfajból. Arról nem is szólva, hogy picit drágálltam a belépőt, azért ennél láttunk izgalmasabb és szebb helyeket jóval olcsóbban... Ami mókás volt viszont, hogy az egyik dél-amerikai hajós pajtink nagyon hasonlít az itteniekre, simán elmegy indonéznek, ami jópárszor jelentett neki fele annyiba kerülő belépőt, mint amennyit nekünk kellett fizetni. Viszont ővele nem is fotózkodott le egy teljes osztály... :))
Az utolsó előtti megálló egy tradicionális falu volt, mikulássapka alakú nád-házakkal. Régen ezek igen nagy jelentőséggel bírtak, külön út volt kialakítva például a királynak a falun belül.. a magyarázat nagy részéről viszont teljesen lemaradtam, mert rám kapaszkodott kb. 10 gyerek, úgyhogy velük játszottunk és hülyéskedtünk amíg a többiek kulturálódtak.
Nagyon jellemző amúgy a helyi gyerekekre ez a végtelen, tiszta nyitottság és öröm, igénylik a mosolyt, az integetést, a gesztusokat, és a napjuk legszebb momentuma volt, amikor egyet-egyet feldobtam a levegőbe egy picit. :) Aranyosak és sokat töltöttek engem is ezzel az őszinte, boldog hozzáállással.
Végül megnéztük, hogy hogyan készül a helyi szesz, az arak (kb úgy, mint a vodka, kinyerik a nedvet a növényből, felforralják és a párlatot szedik össze.) Maximum 50%ig viszik fel az alkoholtartalmat, és nagyjából kávé helyett is ezt issza itt mindenki, picit hasonló lehet, mint nálunk a jó házipálinka. A sofőrünk mesélte, hogy neki egy üveg simán lecsúszik fel óra alatt, ebbe szokott bele..:)
Bajawa-ban éjszakázunk, ez egy kisebb város a dzsungelben, 1200 m-en (2 hét után meg kellett élnem, hogy fázom, nagyon fura :D). Az ideút egésze amúgy egészen kalandos volt, két megálló között a dzsungelben, elborult szerpentineken autóztunk fel s alá; este 6 után ez meg lett toldva sötéttel és helyenként tejfölszerű köddel. Picit aggódtam, de a sofőrünk korrektül helyt állt, még ha egy-egy helyen meg is állt bennünk az ütő bizonyos vezetési megoldások kapcsán... Azóta meg is vacsiztunk, s mostmár nyugovóra térünk, mert a holnapi visszaút is jó korán kezdődik. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
