ELEGEM van a magas helyekből.:D Itt minden elképesztően gyönyörű, de mindemellett nagyon magas is...
Reggel az eddigiekhez képest viszonylag későn, 8 körül indultunk útnak. Először a ma esti szállásunkhoz mentünk lepakolni a cuccainkat (nagyon szuper kis kétfős bungalóink vannak, s mivel az egyik ecuadori hajós pajti velünk tartott, pont jól el is tudtunk osztódni.)
Ezután következett egy kis huzakodás a taxival, nemigen akaródzott ugyanis a beígért árért oda vinni minket, ahova szerettük volna; mi nem értettük, hogy ha egész napra bérelünk kocsit, akkor miért nem mindegy, hogy hova megyünk, a csávó meg csak hajtogatta, hogy "too far", drágábban visz el csak. Végül megállapodtunk egy köztes megoldásban, de azért picit furán jött ki a dolog.
Még a túra elején megálltunk vizet venni; nagyon mókás volt, mert valamiért mind a négyünknek elkezdett iszonyúan kaparni a torka, amint odaértünk a bódéhoz. Hát kiderült, hogy épp chillit főznek hátul.. nagyobb mennyiségben. :)
Az első megállónk a sziget keleti végében levő Rumah Pohon volt: egy benyúló sziklán csodaszép kilátással rendelkező lombházakat húztak fel. A szépséghiba annyi volt a dologban, hogy itt is jópár lépcsőt meg kellett mászni, szóval kicsit kifulladtunk a végére..:)
Ezután átmentünk a közvetlenül mellettünk levő Diamond Beachre. Eredetileg a testvérkéjére, Atuh-ra terveztünk menni, de ott picit sok volt a turista, így a sofőr azt ajánlotta, hogy válasszuk inkább a nyugisabb helyszínt.
Nos, a lemenetel itt se volt fenékig tejfel. Nem mondom, igyekeztek, beton lépcső volt és kötelek (az út nagyobbik részén legalábbis), de azért néhány helyen így is pókmászásban vagy fenéken csúszva mertem csak tovább haladni, 1 lépcsőfok per perc gyorsasággal.
Lévén lassan dél, lent behúzódtam egy szikla alá az (egyetlen) árnyékba, ahol néhány négyzetméteren jó sok ember terült el; a többiek meg bementek az amúgy meglepően hideg vízbe fürdeni egy kicsit.A felfelé út ismét egy kicsit jobb volt, de azért itt is elmormoltam egy hálaimát a hegy tetején..:)
A Crystal Beach volt az utolsó megállónk, itt megebédeltünk majd chill-snorkel-fürdés volt a program egész délután. Ez egy elég népszerű partszakasz, rengetegen is voltak, sőt, összetalálkoztunk néhány ismerőssel a hajóról is. Amikor meguntuk a rengeteg embert, átmásztunk kb. ezer lépcsőn (ők sem a barátaim mostmár) egy pici eldugott strandra is; itt még hullámfürdőztünk egyet, majd hazafele vettük az irányt.
Vacsinál sikerült halálra rémisztenem a fél éttermet: észrevettem ugyanis, hogy egy óriási rák (egy tenyérnél is nagyobb volt csak a teste) araszol Vivi lába felé. Sikítottam egy hatalmasat, mire szegény rák csak nézett; de akkor már tényleg tudatosult benne, hogy ez valószínűleg nem az ő bulija, amikor Vivi felpattanva majdnem rárúgta a székét - na ekkor villámsebesen eltipegett az ellenkező irányba. (Amúgy a többiek azért ijedtek meg, mert azt hitték, pókot látok, amitől úgy globálisan retteg a csapat.)
Illetve találkoztunk életünk legnagyobb két gekkójával; én először azt hittem, szobrok a falon, de nem, ott figyelt fent két 25 centis élő vadállat. Amúgy cukik, de azért amikor egy ilyen méretű valami rád dülleszti a szemeit, picit megilletődsz.
Holnap reggel valamelyik korai hajóval irány vissza Balira; még nem döntöttük el, hogy Uluwatu vagy Kuta lesz az utolsó másfél napunk helyszíne, de mindenképpen valami olyan helyre szeretnénk menni, ami kicsit lazább, szörfözősebb helyszín.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
