Ez a városka valami zseniális!
Reggel viszonylag korán összeszedtük magunkat és elindultunk a kikötőbe. Valószínűleg nem lett volna hülyeség megérdeklődni az indulási időpontokat, mert laza egy órát vártunk a hajónk indulására, de addig elfoglaltuk magunkat azzal, hogy kitaláljuk: Kuta vagy Uluwatu legyen-e az utolsó másfél indonéz napunk helyszíne, illetve hol aludjunk. Mindkettő híres szörfparadicsom, de végül az ecuadori hajó-pajtink, Chris meggyőzött minket Kutáról a saját élményei alapján. Tőle amúgy most búcsúztunk el két hét után: még Gili T-n találkoztunk vele először egy snorkel-túrán, utána velünk volt a hajón majd Floresen is végig.:’)
A hajóút életem élménye volt. Óriási hullámok, a hajó fel-le hullámvasutazott rajtuk, imádtam. :) Végignevettük-sikítoztuk az utat Baliig. A kikötőben fogtunk egy taxit, és elautóztunk a hostelünkhöz, ami egyszerűen zseniális. Ingyen palacsinta van folyamatosan, bármikor csinálhatsz magadnak néhányat - ez szupercuki gesztus szerintem - Illetve a recepciós nemrég örökbe fogadott egy pici árva cicát, 2-3 hónapos lehet maximum - nohát nyilván tőle is el voltam ájulva. Macska is van, palacsinta is, kell ennél több?:)
Mivel a checkin-idő még picit messze volt, letettük a cuccainkat, és sétáltunk egyet. Szuper helyen van a hostel, a part 10 perc séta, mellette ott van a bazársor, és csomó jó hírű étterem is, szóval így minden pont tökéletes. :) Mivel mostanra hagytuk a szuvenírek vásárlását, szépen neki is álltunk kifosztani a boltokat. Vicces, minden IS van, a gucci táskától a JBL hangszóróig, természetesen minden eredeti (erről az is meggyőzött, hogy utóbbit kb 6000 Ft-nak megfelelő összegért akarták rám sózni).
Ezután becsekkoltunk a szálláson, majd a parton chilleltünk picit, Vivi és Peti pedig lebeszélt egy szörfoktatást a következő napra. Én pedig elfogyasztottam életem első kókuszát - nem rossz amúgy, de azért az elég epic küzdelem volt, amikor egy műanyag kanál segitségével próbáltam kivágni darabokat a kókusz belsejéből - nos, nem a kanál nyert. :)
A partonléthez amugy kell némi türelem: mindenki el akar adni nekünk valamit, egy karkötőárus nőci konkrétan 10 percig győzködött, majd még 10 percig ült csendben mellettem, hátha...
Kutában található különben a Bali Sea Turtle Society teknősmentő közösség is: április és szeptember között kelnek ki nálu kisteknősök, akiket egy pici felajánlás fejében akár Te magad is visszaeresztheted a tengerbe. Mi sajnos szezonon kívül érkeztünk ide, így nem volt szerencsénk babateknősökhöz, de ha valaki a megadott időszakban jár erre, érdemes lehet megpróbálni, hátha éppen keltető-nap van.
Estére találtunk magunknak egy helyet, ahol 2000 Ft-nak megfelelő összegért all you can eat/drink van 5 és 9 között. Nyilván ott volt a helyünk, és annyit ettünk, hogy szerintem holnap se leszek éhes egy darabig...
Borzasztó vicces volt amúgy, ahogy haladtunk a 9 óra fele, úgy nőtt a sor a piapult előtt; mi az utolsó körre előrelátóan beálltunk háromnegyedkor, de akkor már a bár másik végéig kígyózott a tömeg. A szőnyegzabálás szepen átment buliba, így az utolsó teljes esténken még befigyelt egy kis ereszdelahajam.:)
Holnap pedig búcsút mondunk ennek a gyönyörű országnak: mióta ez tudatosult, totálisan bipolárisan működöm, egyik pillanatban eufória van, hogy mindjárt megölelgethetem az otthoniakat, a másikban meg totál depresszió, hogy vége ennek a csodálatos kalandnak.. ami biztos: végtelenül hálás vagyok, hogy része lehettem ennek az utazásnak, és életem egyik legjobb 3 heteként fogok rá visszagondolni. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
