Az elmúlt 5 nap őrült rohanása után végre vettünk egy nagy levegőt és egy sokkal lassabb tempóba kapcsoltunk. San Diego-t amúgy is átjárja az a fajta könnyed mediterrán hangulat, ami a tenger- és óceánparti városok sajátja, ehhez hozzáadódik a mexikóiak „ejj ráérünk arra még” típusú mentalitása és elhihetitek, hogy ebben nagyon-nagyon könnyű feloldódni.
San Diego-ban egy, a Hilton szállodalánchoz tartozó Hampton Inn Hotelben szálltunk meg. Na, ne gondoljon most senki valami óriási fényűzésre és rongyrázásra, bár a Hilton portfóliójába tartozó szállodaláncok között nem egyszerű kiigazodni, a Hampton Inn valahol a középmezőnyben helyezkedik el (annak is a családbarát felén). Szerintem sokan nem tudják egyébként, hogy a Hilton láncnak jelenleg több, mint 5000 szállodája és körülbelül 10 különböző típusa van a világ 113 országában, amik mind stílusban, mind a célközönséget tekintve, mind árban nagyon különböznek egymástól. Számunkra ár-érték arányban és az elhelyezkedését tekintve is jó választásnak bizonyult. Egy ilyen út során a mi esetünkben alapvetően 4 egyszerű dolog határozza meg a szállás választás kérdését.
Első: értelemszerűen a szoba ára éjszakánként.
Második: a szállás elhelyezkedése, ami nagyon fontos szempont.
Harmadik: a parkolási lehetőség, parkolási díj kérdése.
Negyedik: olyan apróságok, mint a reggeli, a wifi sebessége és bizony egy ilyen hosszú út során a mosoda kérdése is kiemelt jelentőséggel bír. (A mosás amúgy az egyik kedvenc tevékenységem volt Amerikában, szóval ez lehet, hogy később egy külön bejegyzést is megér majd.)
Ami nagyon trükkös európai szemmel, hogy Amerikában a feltüntetett árak mindig nettó árak, legyen szó bármiről. Tehát, amikor valamit vásárolsz, érdemes már fejben hozzáadni az adott államban érvényes adót is (Ez Kalifornia államban 2019 július óta 10,5%), különben igen nagy meglepetések tudják érni az embert a kasszánál.
San Diego egyébként az USA nyolcadik legnagyobb városa és csak a mexikói-amerikai háború után került az Egyesült Államok fennhatósága alá. Apró fun fact, hogy az amerikaiak az ilyen fegyverrel elhódított területekről mindig úgy beszélnek, mintha azok egyébként önként csatlakoztak volna hozzájuk. Erre később még lesz bőven példa, majd figyeljetek!
Reggeli után egyből a világ egyik leghíresebb és legnagyobb állatkertje felé vettük az irányt. A San Diego-i állatkert tényleg hatalmas, területe közel 40 hektár és körülbelül 3700 állatnak ad otthont, ezek között sok nagyon ritka és veszélyeztetett. Hozzátartozik a San Diego-i szafari park is, ahol még körülbelül 2000 állat él a természetes környezetében, szabadon. Az állatkerten belül 10 klimatikus zónát alakítottak ki a sarkvidéktől a sivatagig, az állatok igényei szerint. Az állatkertet Dr. Harry M. Wegeforth alapította 1916-ban, aki úttörője volt a ketrec nélküli, nagyobb életteret biztosító, a természeteshez közeli élőhelyek (kifutók) kialakításának. Mivel a park tényleg óriási, ezért egyrészt érdemes jó korán érkezni, másrészt kényelmes cipőt húzni! Ha valaki nem akar, vagy nem tud ennyit gyalogolni, a nap folyamán bármikor igénybe lehet venni az állatkerten belül működő különböző útvonalakon közlekedő hop on buszokat is, illetve a körülbelül 35 perc hosszúságú, szintén buszos audio guide-os körbevezetést is. Az én személyes kedvencem a szintén a parkon belül (azaz felette) üzemelő úgynevezett Skyfari Aerial Tram volt. Ez gyakorlatilag egy libegő, amivel a park egyik sarkából átrepülhetsz a másik sarkába. Egyébként az állatok kifutói körülbelül 3 szinten helyezkednek el, szóval érdemes lélekben felkészülni arra is, hogy a napi lépésszámban benne lesz némi szintkülönbség is lépcsők és kiadós emelkedők formájában. :)
Körülbelül 6-7 órát töltöttünk el itt, ez idő alatt nagyjából a felét tudtuk bejárni. Rengeteg állatot és attrakciót láttunk (kevés itt a hely, hogy fel tudjam mindet sorolni), de különösen nagy kedvenc volt nálunk az egyik legújabb rész, ami az úgynevezett ’Australian Outback’ (azaz Ausztráliában, a nagyvárosi régióktól távol eső területek) mintájára épült. Az egész úgy lett tervezve, hogy éppen szemmagasságban legyenek a fákon pihenő koalák (amiből ráadásul egész pontosan 14 található itt és rettentően cukik!!!), de sok más erszényes állat kifutója is itt kapott helyet (wombatok, wallaby-k, tasmán ördögök stb.) :) Nagyon lenyűgöző volt az Elefánt gondozó központ (Elephant Care Center), ahol afrikai és ázsiai elefántok egyaránt élnek egy óriási természetes nyílt területen. A központban lehetőséged van testközelből megfigyelni a gondozókat, hogyan ápolják az elefántokat, hogyan játszanak velük. Az afrikai őserdő részen gorillák és vízilovak között bújik meg a 80 méter magas madárház, amiben körülbelül 130 őshonos afrikai madárfaj található. A városi dzsungel (Urban Jungle) kiállítás abszolút befutói a zsiráfok, akiknek az etetése nagyon szórakoztató, ha erre jártok, ezt az attrakciót semmiképp ne hagyjátok ki! A kora délutáni tűző napsütésben pedig kiváló menedékként szolgál az úgynevezett Elveszett erdő (Lost Forest) rész, ahol a fák sűrű lombja alatt jó pár fokkal hűvösebb van.
Az egyetlen szomorúság, hogy Kínán kívül itt élt a világon az egyik legnagyobb panda populáció, köszönhetően az állatkert sikeres fajfenntartási programjának, de sajnos a két ország között feszülő kereskedelmi konfliktusok nyomán Kína 2019 áprilisában hazarendelte az utolsó pandákat is. Egyébként, bár távol álljon tőlem bármiféle politizálás, de nem ez az első eset, hogy a kínai diplomácia ilyen formán fegyverként veti be ezeket az állatokat, ugyanis a világon minden panda eredendően a kínai állam tulajdona.
A nap hátralevő részét a Balboa Parkban töltöttük el, ami az USA legnagyobb városi parkja, több mint 85 kulturális intézménnyel: többek között 17 múzeummal, galériákkal, éttermekkel, mesébe illő kertekkel, impozáns spanyol gyarmati stílusban épült mézszínű épületekkel, amik előtt szabadon nő a papagájvirág, tavakkal, szabadtéri színpadokkal és a Nemzetek Házaival. Egyébként az állatkert is itt található. A Nemzetek Házai között természetesen mi is felkutattuk a magyar házat. Ezeket az házikókat még az 1936-os Világkiállítás alkalmából építették, ahol a városban élő különböző etnikumok hagyományait és történelmét mutatták be. De a kiállítás annyira sikeres volt, hogy később se zárták be, és a mai napig vasárnaponként nyitva tartanak és különböző programokat kínálnak az érdeklődőknek. Az egyik leghangulatosabb része a parknak számomra a színes kövekkel borított lüktető Spanish Village Art Center volt, ahol helyi művészek munkáit lehet megcsodálni és megvásárolni. A kulturális program lehetőségeken túl a park számos hosszabb-rövidebb túraútvonalnak is az otthona. Ilyen volt például a Palm Canyon Trail, amire egészen véletlenül akadtunk rá. Igazi kis rejtett oázis ez a maga körülbelül 250 m hosszúságával. A kanyonon egy kanyargós kis ösvény vezet keresztül, ahol több, mint 450 pálmát csodálhattunk meg.
Ahogy a parkban sétálgattunk többször is elmentünk egy szabadtéri színpad mellett, ahol látszott, hogy nagyon készülnek valami koncertre. Kiderült, hogy a San Diego-i tengerészgyalogosok zenekara játszik itt este. Mondtam Gábornak, hogy ezt mindenképpen meg kell néznünk! Hát nem mondom, hogy az elején repesett az örömtől, hogy maradunk..., de szuper filmzenei koncertben volt részünk és a végére teljesen megteltek a sorok. Már a tavalyi utunk során megértettük, hogy amerikában a katonák egészen más megítélés alá esnek, mint mondjuk nálunk. Óriási tisztelet övezi őket és nem ritka, hogy az utcán katonát vagy veteránt látva az emberek odamennek és megköszönik a hazájuknak tett szolgálatot. Van ebben valami nagyon szentimentális, legalábbis számomra, hiszen nagyon bátor emberekről beszélünk. Erre csak azért tértem ki mert, ami a koncert végén történt az nagyon megindító volt. Egyesével felsorolták a hadsereg különböző fegyvernemeit, illetve azokat a háborúkat, amikben Amerika részt vett; a nézőtéren pedig felálltak azok az emberek, akik az adott egységnél szolgálnak vagy szolgáltak valamikor. Mindenkinek megköszönték és megtapsolták őket. Nagyon különleges élmény volt, örülök, hogy maradtunk. :)
Este a kikötőben vacsoráztunk, ami tele van jobbnál jobb tengeri herkentyűs éttermekkel, és megcsodáltuk a világ leghíresebb csókjáról készült szobrot. Az alapjául szolgáló híres fényképet szerintem mindenki ismeri; a New York-i Times Square-en készült, amikor az amerikaiak a II. világháború végét ünnepelték. A tengerész és a karjaiban tartott nővérke pedig gyorsan a béke és a boldogság jelképévé vált.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
