Hellyel-közel: Kalandjaink határon innen és túl

Eljött az utolsó napunk itt Tromsø-ben; emiatt én már picit szomorkodva, de annál lelkesebben vágtam bele az utolsó kalandokba.

Reggelre volt egy foglalásunk a Vulcana Spa-ba; tudjátok, hogy mennyire imádjuk a fürdőket, szaunákat, s a képek gyönyörű környezetet, különleges atmoszférát és esetleges fürdést is ígértek a Norvég-tengerben, szóval nyilván elcsábultunk. :) A hajót nem volt egyszerű megtalálni, mert habár elég egyértelmű a Google jelzése, a hajó maga nem hivalkodó annyira. A kikötő szélén van, ez biztosította a gyönyörű kilátást a hegyekre és a városra; bent pedig egy fiatal srác várt minket, aki a hajó fenntartója, s aki amúgy nagyon jó fej volt és végig segített mindenben. Kaptunk egy isteni finom welcome drinket (forró almalé, fahéj, gyömbér, és egy különleges whisky keveréke), végigmutogatta a szaunát, a hammamot és a jacuzzit, elmagyarázta, hogyan érdemes felkészülni a jeges tengerben való fürdésre (én még ezen a ponton sem voltam teljesen biztos, hogy ugrom-e vagy sem) majd magunkra hagyott minket készülődni, ő pedig elkezdte csinálni nekünk a reggelit. (Kaptunk papucsot és törülközőt is, ami nagyon figyelmes szerintem a hajó részéről.)

A szaunában kezdtünk, ahol 3 kört kellett végigcsinálni: először kb 5 perc után mentünk ki a hidegbe, utána újabb 10 perc után jöhetett a fejünkre a tengerből kivödrözött jéghideg víz, majd legutoljára, az extrém befűtés után következett az ugrás a tengerbe. Gergő kezdte, utána pedig én is összeszedtem magam, s tényleg elképesztő élmény. :) A menőség-faktoron kívül az is nagyon király, hogy  a kezdeti sokk után gyakorlatilag megújul a tested, nem is éreztem hideget egyáltalán. Mindenkinek ajánlom az élményt! Külön öröm volt a rajongótáborunk a mólón csodálkozó turisták között (nemigen értették nyilván, mi vihetett rá minket erre az akcióra).

A szauna amúgy nagyon menő, a helység nem nagy, de óriási, hegyekre néző ablaka van, ahonnan gyönyörűen látszanak a város fényei, látható a Katedrális és a Cable Car is. Bent található egy fura növényből összefont lapát-szerűség is: ennek a funkciója, hogy ha megcsapkodod vele magad, vagy a kedves párodat, akkor elvben szuperül eltávolítja a halott hámsejteket, a növényi olajok meg táplálják a bőrt. Nyilván kipróbáltuk, s nagyon jókat nevetgéltünk közben.:) A srác időnként beült mellénk pár szót beszélgetni teljes ruházatban (ő finn, úgyhogy elég jóban van a meleggel) illetve egy ponton rátett a kövekre egy apró mentolkristályt, amitől iszonyú intenzív és finom illat lett az egész szaunában, mindent is kitisztított. :)

A tengeri csobbanás utáni, negyedik szauna-etap különösen jól esett. Egy ponton Gergő szólt, hogy fut egy gyors mosdókört, én pedig bent maradtam chillelni és gyönyörködni a város és a hegyek látványában. Arra eszméltem fel, hogy Gergő visszaérkezett, és egy óriásit esett a küszöbben - nagyon megijedtem, mert a szauna maga nem volt olyan borzasztó nagy tér, szóval azon felül, hogy esetleg megüti magát, beáll a dereka, az is a lelki szemeim előtt lefutó opció volt, hogy esetleg megégeti magát a forró kemence oldalán. Ami azonban egyáltalán nem fordult meg a fejemben, az a folytatás volt: ugyanis amíg én halálra váltan kérdezgettem, hogy jól van-e, ő csak mosolygott és mosolygott, és teljesen nyugodtan válaszolt ezredszerre is, hogy minden rendben. Kellett jópár másodperc, mire felfogtam, hogy féltérdre érkezett, s hogy valószínűleg ez az elesés dolog mégsem volt véletlen; ekkor elővett egy apró fekete dobozkát, kinyitotta, s elkezdett beszélni, pontosan, amikor a Katedrális harangja is megszólalt. Nem emlékszem, hogy mit mondott, arra sem teljesen, hogy mit válaszoltam - de mivel azóta is az ujjamon van a gyűrű, valószínűleg a megfelelő szót sikerült kimondani a megfelelő időben. :) Az utazásunk legmeghittebb, legkülönlegesebb pillanata volt ez: a Norvég tengeren, harangszóval kísérve lettünk jegyespár.

Még mindig picit sokkosan a boldogságtól mentünk ki a szaunából, ahol már várt a házigazdánk, hogy megmutassa a dézsát: ő volt az első, aki megtudta a nagy hírt. Nagyon aranyos volt, meghatódott, és hiába tiltakoztunk, rohant egy üveg pezsgőért, hogy megünnepeljük az eseményt. :)

Ezt követően felmentünk a deck-re: mondanom sem kell, a fenti dézsából talán még fantasztikusabb volt a kilátás, a házigazdánk pedig  meglepett minket egy saját készítésű testradírral is (nem tudom, mi volt benne pontosan, de gyógynövényes-fűszeres illata volt.) Amikor a radírozás és lemosakodás után próbáltam visszaszállni a fürdőbe, természetesen sikerült leborítanom az egész hóbelevancot; picit pirulva próbáltuk ezután kimerni a jacuzziból az úszkáló fűszereket. A srác amúgy nem csinált belőle gondot, mondta, hogy buli volt itt tegnap éjszaka, szóval ennél csak rosszabbakat látott..:)

Még megnéztük a hammamot is; amikor a házigazdánk kérdezte, hogy ismerjük-e, rávágtam, hogy persze, hiszen Marokkóban előző évben volt szerencsém kipróbálni; a norvégok azonban valami mást értenek ez alatt, mint gondoltam, ugyanis a hammam egy téglalap alakú gőzterem volt, a hosszabbik egyik oldalán egy jéghideg vízű lábmedence-szerűséggel. Jobb ötletünk nem lévén leültünk ennek a szélére, s a lábunkat fagyasztva élveztük a gőzt.

Hamarosan kész lett a reggelink: a házigazdánk elképesztő kínálattal lepett meg minket, volt ott chiamagos-gyümölcsös kása, smoothie, kétféle nagyon finom sajt, lazac, péksütemények, gyümölcsök, zöldségek.. nagyon el voltunk kényesztetve, s nyilván fokozta az egész romantikáját, hogy csak ketten voltunk vendégek, így gyakorlatilag egy privát, meghitt délelőttöt élvezhettünk ezen a spa-hajón.

A srác mesélte amúgy, hogy csinálnak 5 napos sítúrákat is: a hajó 10-12 fő befogadására alkalmas, így ekkora csoportokkal hajóznak ki, keresnek szimpatikus hegyeket, napközben így sífutás a program, este meg wellness, hatalmas kajálások és borozások a hajón. Ez annyira mesésen hangzott, hogy azonnal felkerült a bakancslistánkra.:)

Ezután búcsút vettünk a hajótól, mentünk egy vásárlós-szuveníres kört a belvárosban, majd hazaindultunk pihenni.

Este egy husky-farmot látogattunk meg. A találka-pont a szokásos hely közelében volt (szinte minden program egy kb. 100 méteres partszakasz valamelyik pontján indul), onnan fél óra buszozás következett a Villmark Centerbe, ahol 300 kutyával dolgoznak együtt, s képeznek ki szánhúzónak. Ezek nem szibériai, hanem alaszkai huskyk, s mivel ez egy kevert fajta, mindenféle szőr- és szemszín megtalálható volt a palettán. Minden kutyus nagyon szociális és szeretik a simit; ha épp elegük van, egyszerűen behúzódnak a házukba. Hatalmas volt amúgy a hangzavar: akik már be voltak fogva a szánok elé, türelmetlenül ugattak, vagy épp vonyították a holdat (vagy énekeltek, ahogy a guide mondta), az éppen szabadnaposak meg vagy a házukban pihentek, vagy a házaik tetejéről ugattak vissza társaiknak.

Bemutatkoztunk a szán vezetőjének, majd elhelyezkedtünk a puha bőrökön, Gergő ült hátra, én előtte; a vezető pedig mögöttünk állt a szánon. A kutyák türelmetlensége már kezdett minden képzeletet felülmúlni, főleg, amikor a mellettünk levő szánok elindultak; így hamarosan nekik is elhangzott az indulást jelző “jippjipp”. Boldogan indultak útnak, s egyszerre hatalmas csönd lett az egész farmon; habár azért egy-egy interakció út közben is volt köztük, konkrétan odaugattak, beszóltak egymásnak a kutyák, ha valaki bénázott.

Egy órát szánkóztunk Kvaløy sziget hómezőin árkon-bokron keresztül, közben a vezető elmagyarázta a kutyák tartását, kiképzését, az elől levő vezető kutya kvalitásait, a farm életét.. jó volt nagyon az egész hangulata, habár sarki fény ezúttal nem lepett meg minket.

Amikor visszaértünk, kezdődött elölről a műsor; az otthon maradtak üdvözölték az érkezőket, akik közül volt, aki csak simán eldobta magát a hóban egy kis hempergésre, mások türelmetlenül ugattak, hogy mikor futhatnak végre tovább. Egyesével megköszöntük minden szánhúzó kutyusnak a munkáját egy kis simivel és pár dicsérő szóval, majd visszamentünk a kutyaházakhoz ismerkedni a kisebb és nagyobb kutyákkal. Volt, aki örömmel és nagy farokcsóválással fogadott, de volt olyan is, aki per pillanat kevésbé volt lelkes irányunkban, de ez is teljesen oké, nem lehet minden kutyának jó napja. :) Meglátogathattuk az egészen pici kutyákat is, októberben és novemberben is született ugyanis egy alom. Irtó édesek voltak, szanaszét, egymáshoz bújva pihentek a házikójukban anyu hasához simulva, így nem is zavartuk őket pár percnél tovább.

A kutyák amúgy kettesével vannak elszállásolva, ikerkutyaházakban, amelyek picit emelt fa padozaton vannak, nem a hideg földön. Van, hogy testvéreket raknak egymás mellé, de legtöbbször inkább egy időset és egy fiatalt; előbbi megtanítja a fegyelmet és az élet nagy dolgait, utóbbi fiatalos lendületet és huncutságot hoz. A vezető kutyák általában nőstények, okosnak, kiemelten figyelmesnek és emberbarátnak kell lenniük. A picurok 8 hónaposak, amikor a kiképzés elkezdődik, s 10 év munka után kezdődik a nyugdíj, ilyenkor lehetőség van akár örökbe is fogadni őket, hogy az idős éveket nyugodt körülmények között, személyes figyelmet és szeretetet kapva élhessék le. A kutyacsapatok állandóak: a szán vezetője kb 20-25 kutyából álló poolból választja ki az adott napi szánhúzókat annak megfelelően, hogy ki milyen fizikai állapotban van, ki futott előző nap, kinek kell esetleg szabadnap. Figyelni kell arra is, hogy mindenki eleget futhasson, de arra is, hogy véletlenül se legyenek túlterhelve a kutyák. 

A helyen várt még minket egy finom vacsora, bacalao halból készült ragulevest kaptunk és csokis süteményt. Közben beszélgettünk egy jót, a 6 fős asztalunknál egy angol és egy új-zélandi pár ült; külön öröme amúgy ennek a hétnek a sok új ismeretség és a jó kis eszmecserék. :)

Vacsi után feltettek minket egy kisbuszra (mivel jópáran maradtak a farmon éjszakára, nem kellett már a nagy) ahol szintén meg tudtuk beszélni a sofőrrel, hogy rakjon ki minket előbb, így ma is meg tudtuk spórolni a fél órás hazabuszozást.

Holnap pedig indulunk haza; nagyon-nagyon szerettük ezt az utazást, rengeteg régi álom vált itt valóra; egészen biztosan visszajövünk még, mert egymásba szerettünk, mi és Észak; viszlát legkésőbb 2025-ben!